csütörtök, október 06, 2005
reggel elég nehezen jutottam be suliba. az első buszon, ahol eszálltam volna, a megálló utána kereszteződésben lerobbant egy másik busz, az tartotta fel a sort. borárostól fél óra alatt értünk el Kosztira, mert ott baleset volt. egy kocsi összepuszilkodott a piros hetessel, egy másik meg beszállt a partiba. amikor az utolsó buszra átszálltunk, akkor csöngettek be épppen. megállóban két oszttárssal találkoztunk, buszon egygel, meg a tanárral. együtt késtünk, nagyon helyes. :) persze nem értünk be rendesen, mert suli előtti megállóban jó hosszan (egy megállónyira) az utat javították. első órát hamar ledarálta a tanár, nem volt gáz, csak megint nem vettünk sokat. köv. kettőt számrendszerekben váltogattunk oda-vissza, persze sokaknak nehezen ment, közben meg a kommentárokon majdnem sírva röhögtem. óra után megkérdeztük, h azért mégis miből kell majd előadást adnunk, mert ezt múltkor nem jegyeztük fel. hazafelé láttam egy csajt, nagyon szép volt, úgy nézett ki, mint Tündi, csak sokkal szebb arca volt. (persze erre most Tündi meg fog sértődni, de nem kell drágaság! :** ) reggel láttam még 2 csajt, nagyon kész vagyok tőlük. az idősebb azért jó, mert idősebb, jó alakja van, a másik meg szerintem a huga az. arcra hasonlítanak, de a szmük az ugyanaz. a kisebbik meg a pedofilok legszebb álma. :] nagyon szép kislány. most pedig megyek, összerántok vmi ebédfélét a veréstől fájós kezemmel.